Világokba menekülős gyerekkönyvek

Ambrosius tündérkék kukucskálnak ki egy könyv ajtajából :)

Mennyit ért egy gyerek a nagyvilágban zajló borzalmakból? 

Egy fejlődésében is tökéletes, törékeny lelkű kisember, akinek a katona inkább Linkóczy lovagot, mint felfegyverzett harcost jelent – az óvoda neki még az Antarktisz, az ágya meg az origó, hol van helye ebben a felnőttek háborújának?! 

Én is egyike vagyok azon szülőknek, akik a világ szerencsésebb felén élnek, és hetek óta viaskodnak ezzel a kérdéssel. 

…Ami, persze, önmagában is luxus, hiszen több százezer szülő van, akik épp húsbavágóbb gyermeknevelési problémákkal küszködnek (adományozzunk, segítsük őket, amivel csak lehet!); ami viszont engem illet, minden privilégiumom tudatában arra jutottam, nem fogom rejtegetni Cucuék elől a nagyvilág történéseit, és ha szóba kerül vacsora közben, óvatosan, de beszélgetni fogunk róla mindannyian. 

Samu természetesen a szavainkat nem, csak ráncolt homlokainkat “érti”, ha Ukrajna kerül szóba, Benu pedig derűs kíváncsisággal kérdez néhányat, ezen túl viszont nem foglalkozik a témával – Cucut azonban egyszerre riasztja és vonzza a háborús helyzet aktuálitása, látszik rajta, hogy távolról és szűrten ugyan, de érti: ami történik, az nagyon-nagyon rossz, és nem látjuk teljesen, mi lesz a vége.

Emiatt is örülök, hogy még mindig falja a könyveket, képregényeket – egy másik, kiszámíthatóbb, nyugalmasabb világba repítik őt, legyen szó Astrid Lindgren Mirabel című játékbabás meséjéről vagy, újabban, egy Häxboken (“A Boszorkánykönyv”) című képregénysorozatról. (Igen, a következő nagy témám az “kisiskolások önálló olvasásának igényes mederbe való terelése” kérdésköre lesz.) Egy kis escapism, avagy eszképizmus (“a valóságtól való átmeneti menekülés”) szerintem már ekkora korban is segíteni tud, nálam legalábbis így volt: amikor hétévesen hazaköltöztem Angliából Budapestre, egy ismeretlen, zavarbaejtő és új valóság elől igazi felüdülést jelentettek a könyveim, segítettek megküzdeni a (mostani helyzetnél persze jóval kisebb) akadályokkal, amelyek egyébként jóval inkább megtörtek volna.

…Úgyhogy ezeket az élményeket szívemben hordozva Cucuról, magamról és világunk többi aprónépéről gyűjtöttem össze a következő mesekönyveket, amelyek valami miatt tényleg egy másik világba repítik a kicsiket: legyen szó egy teljesen új, meselényekkel átszőtt univerzumról, mint például a kuflik elhagyatott rétje meg Zog sárkányiskolája, vagy egy olyan könyvről, aminek a képi világa ragad ki a mindennapokból (a legizgibb Pierre-könyvek!) – vagy netán valami olyanról, ami a mindennapokból építkezik, mégis érezhetően több annál, mint mondjuk Pettson és Findusz kalandjai. Szubjektív gyűjtés, ezek “csak” a mi kedvenc mesevilágjaink, de pont ezért ajánlom őket ennyire!

(A fotókhoz sajnos nem volt sok időm, de ahová tudtam, belinkeltem a könyvekről a régebbi posztjaimat vagy a kiadói oldalakat, hogy többet is lássatok belőlük, ha szeretnétek!)

Kicsiknek "világba menekülős" mesék

A legkisebbeknek

Amikor végigpörgettem Samu kedvenc könyveit (igen, a maga 22 hónapjával még bőven a legkisebbekhez sorolom!), feltűnt, hogy sok-sok babakönyvünk pont a mi világunk csodáit próbálja elmesélni babanyelven. Logikus, mert persze az ennyire picikéknek még minden csoda és varázs és meglepetés – a Montessori-pedagógia egyebek közt ezért javasolja a tündérmesék későbbi bevezetését, hogy először a való élet csodáit ismerjék meg –, ugyanakkor viszont Samu kedvenc meséi, vagyis azok, amikhez ő fordul, amikor fáradt vagy rosszkedvű, túlmutatnak az “ilyen állatok vannak egy tanyán” típusú könyveken.

Axel Scheffler Pipp és Polli-sorozata például egyszerre mese, új és egyszerű: nálunk épp a Hol az alvókám? a kedvenc, éjszakánként is ezt mormoltam Samunak altató helyett hetekig – de a Tölgyerdő meséi-sorozat is idetartozik, vagy akár Agócs Írisz Mesék Barnabásnak-könyvecskéi is: kedvesen jellegzetes képi világuk és az állatkarakterek miatt külön világba repítik Samut is, engem is, bármikor csapjuk fel őket.

Világokba menekülős népmesék

A népmesék világa

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem vagyok valami nagy népmese-rajongó. Emiatt szülőként sem nagyon figyeltem arra, hogy Cucuék megismerkedjenek velük – egészen addig, amíg hozzánk nem került néhány igazán gyönyörű válogatás, tele külföldi és magyar népmesékkel. Azóta egyre inkább rajongok értük, a Móra Kiadó sorozata Zalka Csenge Virággal (Ribizli a világ végén, A kalóz királylány és A varjúherceg) például egyedülállóan igényes, nekünk a királylányos van meg, Cucuval rendszeresen olvassuk! De a Kolibri Kiadó Gingallója is szuperjó, no meg persze a Varázslatos utazás… 

És hogy miért érzem külön “világ”-nak a népmeséket? A bölcsészebbik énem szerint ugyanazok az archaikus motívumok és toposzok jelennek meg mindegyikben, és ezzel a különleges “nyelv”-vel teremtik meg a magunk univerzumát, amit aztán tudat alatt is érzékelünk olvasás közben; az olvasóbbik énem meg ugyanezt érzi, csak szavak nélkül. Tényleg egy jól érzékelhető, másik világba kalauzolnak minket az égigérő fák, az elvarázsolt kutak, a gebéből lett táltos paripák és ilyen-olyan ördögök. Kicsit mintha a saját mitológiánkat mutatnák tükörből – gazdag, hazai gyereknyelven.

Mágikus realizmus a mesékben

Mágikus realizmus

Gyerekként és felnőttként is azokat a történeteket szeret(t)em a legjobban, amelyek szereplőiken keresztüll bizonyították: igen, tényleg fel kell kelni reggel, el kell menni oviba vagy iskolába, haza kell jönni, esetleg még leckét írni vagy rajzolni egy kicsit, aztán vacsizni, fürdeni, aludni, másnap meg ugyanezt és ugyanezt és ugyanezt, és ez mind rendben van, DE mindezek mellett-alatt-felett ott csordogál egy másik dimenzió, egy párhuzamos valóság, ahol koboldok kukucskálnak ránk a fák mögül, az állatok táncra perdülnek velünk és még igazi varázslók is léteznek!

(Khm, nem véletlen, hogy én is ilyen meséket kezdtem írni mostanság…)

Az alfája és omegája ennek a műfajnak az ovisok körében szerintem manapság az örökéletű Pettson és Findusz-sorozat, ami ráadásul magyarul még egzotikusabbnak hat, mint svédül, de idesorolnám magamtól Roald Dahl kisebbeknek szánt műveit (sajnos azok nemigen jelentek még meg magyarul), vagy akár a kilencvenes években népszerű Moha bácsi meséit, amit én alsó tagozatos iskolásként mindig tátott szájjal hallgattam. De a Cipelő cicák is tartozhatna ide akár – ellenben Maszat meg Boribon, bármennyire is szeretjük őket, a mi családi mesetárunkban nem annyira “kizökkentős”-ek ahhoz, hogy idesoroljam őket. (Ettől még persze szeretjük őket nagyon!)

Nagybetűs mesék – Julia Donaldson, Elmer és társaiak

Varázslények varázsországban

Ez itt pedig a gyerkőcök kedvenc műfaja: kőkemény kitaláció (persze ismerős elemekkel átszőve), manók és gesztenyebabák és sárkánycsemeték kalandjai színes-szagos, izgalmas, de többé-kevésbé kiszámítható vidékeken. A legtöbb Donaldson-Scheffler mesét idegondolom – amelyek egyben szuper példái annak, hogy több különálló történet hogyan tartozhat egyetlen mesevilágba a közös nyelvi és vizuális stílusuk okán! –, de a mindenható kuflik, illetve Bogyó és Babóca is ugyanúgy világteremtő mesék, legalábbis nálunk. (Tudom, megosztó mindkettő, de azt még a legádázabb kuflitagadók sem mondhatják, hogy nincs komplett világ köréjük szőve! Bogyóéknál dettó!)

És persze a klasszikus, hazai mesepalettában is találunk képzeletbeli világokat bőven: Kippkoppék erdeje és Lázár Ervin zseniális mesebirodalma jutnak először eszembe (Kippkopp volt Cucu első igazi “szeretemkönyv”-e, utána meg a Szegény Dzsoni és Árnika boszorkányos fejezetébe habarodott bele, máig nem értjük, miért). Kortársak közül pedig nem maradhatnak ki Elmer, a Sárkányovi-könyvek vagy a Kicsi Mimi-sorozat sem – a maguk életszagú varázslatossága ugyanúgy elbűvöli a kicsiket, mint Bot Benő és társaik.

A leggyönyörűbb könyveink :)

Képeken keresztüli világok

Három kicsi könyvfalóm van itthon, ami azt jelenti, hárman másznak fel rendszeresen a kanapéra a kedvenc könyveiket lapozgatni. Ketten közülük – Benu és Samu – viszont még nem tudnak olvasni (bár Benu már bőszen betűzgeti a dolgokat, amikor kedve szottyan). Vagyis nem, olvasnak ők is, csak inkább a képeket és tájakat, mint holmi betűket – én meg hevesen empatizálok velük, mert persze én is hatalmas rajongója vagyok a művészi szépségű mesekönyveknek, mint mondjuk Szegedi Katalin és Boldizsár Ildikó Királylány/Királyfi születikjeinek, vagy mondjuk Catarina Sobral csodakönyveinek az űrről, egy szó életéről vagy akár egy nagypapáról. Vagy mondhatnám minden idők egyik leggyönyörűbb képeskönyvét, a Pipó utazását is Satoe Tonétól! Abban aztán órákig lehet “tévelyegni”…

És persze vannak azok a gyönyörűszép könyvek is, amelyek máshogy mesélnek – silent bookok (amiket nem merek már csendeskönyveknek hívni, mert azok az anyagból készült interaktív matatókönyveket is jelentik, de értitek: amikben nincs szöveg, csak képek) mint Rófusz Kinga Otthonja, vagy Maros Krisztina Milyen színű a boldogság?-ja, vagy akár az évek vasfogát kitűnően tűrő Csóka és veréb, ami ma talán még aktuálisabb, mint öt éve. Meg persze van számos külföldi példa, saját kedvencünk a Pettsonékat kiötlő Sven Nordqvist Hundpromenadenje, de a magyarra is lefordított Hová tűnt a torta? is pillanatok alatt elvarázsol egy másik valóságba. És akkor még a böngészőkről nem is beszéltünk! Évszakos böngészők, Állatkerti böngésző, Budapest böngésző, és persze Pierre mindenekfelett… Egyik szebb, mint a másik, komolyan.

És a nagyoknak? Potter, Rumini, Zsálya hercegnő...

…És a nagyoknak?

Emlékeztek, amit mondtam Cucuról, hogy épp (érdekes nívójú) képregényeket szeret olvasni? Szerencsére azért van más is itthon, amihez nyúlhat majd, ha egyszer kifut a bosziszerelem és új “világok”-ba vágyik: már olvastuk együtt a Minka és a felhőfoltozókat, meg persze a Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceget Kiss Judit Ágnestől, karácsonykor pedig esténként az Elveszettek Birodalmában jártak az apjával J. K. Rowling (A karácsonyi malac) jóvoltából. De persze itt van Harisnyás Pippi is, aki aztán egészen sajátságos világot teremtett maga köré, meg a nagyobbacska Roald Dahl-könyvek, sőt az első Rumini-kötet is már besettenkedett a polcára néhány hónapja…

Aztán néhány év múlva már bele is csaphatunk a Potter-világba, benézhetünk Narniába is akár, utána meg Középföldére is kirándulhatunk majd, ha úgy tartja kedve – hazaiak közül még nem egészen tudom, mit mutassak neki, de a Cerkabella-féle Nefelé meg a Cartaphilus csibukos csudakönyve már úton van hozzánk, biztos ami biztos!


Nem is tudom, mit mondhatnék végszónak. Olvassunk, olvassunk minél többet a kis könyvmolyainkkal, használjuk ki együtt, hogy amikor a fejü(n)k felett – vagy mellett! – csapnak össze a hullámok, van hová elvonulni, hogy együtt töltekezzünk, megpihenjünk, fellélegezzünk, felejtsünk. Milyen szerencse, hogy ennyi kapun keresztül juthatunk oda.

Az itt felsorolt mesekönyvek egy részét ajándékba kaptuk a kiadóktól, a többit magam vettem vagy másoktól kaptuk!

Hozzászólok

(Az ímélcímed nem lesz nyilvános.)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .