Psszt -csak akkor olvasd el, ha nem tudod, ki szülte Aprafatinkát. Hogy Anni és Dinó miért böngésznek varázstérképet egész decemberben. Vagy ha semmit nem mond neked ez a szó: BUKKANCS!
Képzeld el, hogy egy irodában dolgozol, és egyik nap behív a szobájába a főnököd. Halvány lila gőzöd sincs, mit akarhat. Bemész. Leülsz. A főnök pedig neked szegezi a kérdést: “Nos, kedves Olvasó, hogy érzed magad minálunk?”
Az eszedből minden elpárolog. A reflektorfénytől bepánikol minden egyes gondolat, ami valaha is a munkádhoz kapcsolódott, és az agyad nagykomódja mögé bújnak. A főnököd várakozóan néz rád. Te nyelsz egyet, aztán próbálsz valami értelmeset kinyögni*.
Valahogy így érzem magam most is…
Mert lehet, hogy még sosem találkoztunk. Nem láttál odaát Instagramon, ahol hét éve kezdtem egy kis gyerekkönyv-ajánlós profilt, a Bukkancsot. Nem találkoztunk Kapolcson, nem olvastál a WMN.hu-n, nem hallgattad a meséimet Spotifyon vagy másutt.
Akkor mégis mi az, amitől érdekes lehetnék számodra?
Nézzük csak. Svédországban élek tizenhárom éve: ez gazdag téma. (Napjaink politikai hangulatában még inkább).
Vidéken lakunk, szintén magyar férjemmel és ideszületett három gyerekünkkel. Egy felső tagozatos, egy alsó tagozatos, egy ovis. Igen, ott toporgunk a gyereknevelés lesült lecsójában.
2017-ben indítottam a Bukkancsot. (Ebben a szent minutumban jöttem rá, hogy ez nem is hét éve volt. Hanem nyolc. Matekból elégtelen!)
Amiből aztán született rengeteg minden más: cikkek, együttműködések, Facebook-csoport, Mesekártyák, még egy rövidéletű Varázsvilágok podcast is. Ha vannak olvasásra hajlamos lurkóid otthon, hallgass bele. Érdemes!
Egy idő után nem bírtam magammal, és elkezdtem én is meséket írni. Elsőként hangosmeséket – A varázslatos térkép fejezetes karácsonyi mesét, az Aprafatinka színre lépet, – mert az volt a legegyszerűbb. Belebeszélni egy mikrofonba, aztán letölthetővé tenni a történeteimet mérföldekkel könnyebbnek tűnt, mint saját szakállamra könyvet kiadni. Ezer kilométerre otthontól.
De bevallom: legbelül mindig “igazi” könyvet akartam csinálni. Kiadóstul, bemutatóstul, tokkal-vonóval.
Pedig büszke vagyok ám a hangoskönyveimre. És mások is szeretik őket! Becsszó!
(A térképmesét már majdnem 300 ezerszer hallgatták meg Spotifyon. Ideges szülők rendszeresen írnak nekem minden júliusban, hogy a jó ég szerelmére, mikor lesz már nyári verziója?! Ugye csinálom?!! NEM BÍRJÁK még egyszer végighallgatni a Balaton felé menet Anniék karácsonyi kalandjait!)
Egy nyomtatott könyv viszont mégiscsak más. Kézzelfogható. Nyomorgatható. Beleivódnak az emlékek.
Amikor kiköltöztünk Svédországba, fejenként egy-egy lehasznált sporttáskával, nyolc kedvenc könyvemet hoztam magammal. Már nem emlékszem, pontosan melyikeket. Szabó Magda Für Eliséje biztosan köztük volt. És az Édentől Keletre.
Arra viszont emlékszem, hogy először akkor éreztem magam otthon a sötét kis malmöi bérlakásunkban – amit később olyan keserű szájízzel hagytunk ott, mert a magyar (!) főbérlőnk kisvindlizte a kauciónkat, miközben krumplin éltünk hetek óta – amikor a könyveimet ki tudtam rakni a zöldfalú nappali polcára.
Ha vannak objektumok a világban, amelyek hétköznapi mágiát kaptak kölcsön a Mindenhatótól, a könyv biztosan közéjük tartozik.
Ez indított el az utamon gyerekként, amikor a szomszéd meggyfájában olvastam a Potter-regényeket.
Ez szülte a Bukkancsot, amikor a gyerkőceim után gurultam én is a kortárs gyerekirodalom zsizsegő labirintusába.
És ez zsongja be a napjaimat most is, 2025 augusztusának derekán, amikor arra gondolok: már csak pár hónap, és megjelenik saját, javítgatott, dédelgetett, imádott első mesekönyvem: A varázslatos térkép, végre könyvformában, a Lampion Könyvek gondozásában.
Úgyhogy itt vagyok, kedves Olvasó. Terjengős címszavakban, furcsa hasonlatokkal. Gőbel Nonó Svédországból – családanya, meseblogger, elsőkönyves szerző.
Ilyesmikről fogok írni mostantól Substacken is! Ha be találsz ott követni, mesélek majd neked arról, micsoda sárrögökbe botlottam a könyvkiadás sárgatéglás útján, mitől “működik” szerintem egy jó gyerekkönyv (vagy játék), és hogy miért rágjanak a kisbabák minél több lapozót. Szerintem.
Lesz még szó svédországi életünkről, a “civil” munka és az írás állandó egymásnak feszüléséről, a kreativitás illékony természetéről… Néha még egy-egy családi anekdota is akad majd!
Szóval ha gondolod, iratkozz fel ott. Nagy kalamajka lesz, annyi szent.
*Fun fact: az a főnökös incidens valós történeten alapul, pont múlt héten történt. Upsz.