
Volt egyszer egy Svédországba költözött mesemami, aki úgy döntött: insta-blogot csinál a hazai gyerekkönyvtárukból.
…Ez voltam én, ez lett a Bukkancs – és ebből születtek a MESEKÁRTYÁK is! Egy játékos eszköz az olvasóvá neveléshez, abban a korban, amikor az olvasás összebújást, nevetést és mesevilágot jelent (kötelezők helyett).
Egyszerű, de nagyszerű segítség minden mesebarát családnak! 🙂

Ez a tizenöt mesekártya (és három „társkártya”) segít majd nektek:
- tudatosan válogatni hiperszuper gyerekkönyveitek közül;
- újraismerni rég feledett meséiteket a gyerekpolcon;
- játékká varázsolni a „mit olvassunk most?” gyakori kérdését.
Mindezt egy hónapokon keresztül tesztelt és tervezett kivitelezésben, mókás grafikákkal Simon-Nagy Ági tollából, egy gyerekbarát pamut szütyőcskével és fa kártyatartóval kísérve!

RÓLUNK MONDJÁK
Bözsi
“A kisebbik sokszor csak magáért a húzás öröméért kepeckedik, ahhoz, hogy a kártyán szereplő segítséget használja a meseválasztáshoz. Én pedig élvezem a nagyobbik asszociációit, és persze azt, hogy nem azzal telik a meseolvasásra szánt idő, hogy kitaláljuk, kinek épp mihez van kedve ❤️”
Edina
„Pár napja kaptuk meg a szép kis csomagot, de már érzem, hogy egy szeretett játék lesz ez köztünk. ? Ezalatt a rövid idő alatt is több olyan könyvet fedeztünk fel újra, amit szeretünk, de már elég régen vettünk elő.”
Noémi
„A Mesekártyákat a legnagyobb izgalommal fogadta a kisfiam, és azóta is töretlen a lelkesedése irántuk. Az esti szertartásunk része lett: az olvasós fotelünkbe való bekuckózás előtt még játszunk egy utolsót, mielőtt a mesék földjén landolunk. „