Kisebbik fiacskám, Samu, idén kezdte utolsó évét az oviban.
Svédországban ez különleges időszaknak számít – ahogyan az első osztály is, amit nemes egyszerűséggel “ovis osztály”-nak hívnak az itteni iskolarendszerben (utána kezdik csak a elsős-másodikos stb. számozást). Samu idén fog megtanulni alapszinten olvasni, összeadni, írni, erre az alapra építenek majd tovább az új “ovis osztály”-ban. Alig várja, hogy nagytestvérei nyomdokaiba léphessen.
Így, hogy gyakorlatilag két éven keresztül állunk át oviról iskolába, kevésbé hangsúlyos maga az átállás pillanata szeptemberben. Talán emiatt, de persze egybeesés is lehet, hogy kifejezetten kevés iskolakezdős mesekönyvet találtam eddig a svéd boltokban. (Ovikezdésből kicsit jobban állunk, ám azokból sem lehetne Dunát rekeszteni.)
Micsoda mázli tehát, hogy hazai repertoárból is válogathatunk évkezdés idején! Mintha pont fordítva lenne a helyzet Magyarországon, évről-évre egyre bővül a témába vágó gyerekkönyvek palettája, Sárkányovitól Babarókáig, Kicsi Mimitől Maxiig egyre több mesekarakter barátkozik meg az iskolapaddal manapság. Akár csak egy fejezet erejéig – a Wonderland Alapítvány zseniális Zuzi könyvében a tanévkezdős történet például rögtön a kedvencünk lett 👃
De az igazi mégis az, amikor egy egész képeskönyv szól a témáról. Össze is gyűjtöttem néhány kedvencünket (ha már egyszer sosem mertem megbolygatni a témát íróként): svédet és magyart, iskolásat és ovisat, régebbit és újat. Hátha felétek is akad egy ifjú könyvfaló, akiknek jól jönnének így szeptemberben?
Szörnyen jó iskolakezdés
Nemrég jártam Barcelonában, ahol egy elvarázsolt mesekuckóban figyeltem fel egy színpompás, régi ismerősre. Az A színszörny-sorozat két első darabja ugyan már korábban elkerült hozzánk, arról azonban fogalmam sem volt, hogy a sorozathoz színezők, játékok és lapozók is tartoznak. Az első részre (ahol Samuval megtanultuk, hogyan válogassuk szét a színszörny érzelmeit) gyönyörűen épít az A színszörny iskolás lesz című második kötet, amiben én személy szerint rettenetesen értékelem, hogy a szerző nem próbált meg újabb bőrt lehúzni az érzelmi differenciálás témájáról. Helyette a színszörny kifejezetten kreatívan jeleníti meg egy iskolakezdésre készülő gyerkőc kérdéseit: mi is az az iskola? Mit vigyek majd magammal? Kikkel fogok ott találkozni, és mit csinálunk majd egész nap?
A didaxist Szörny pajkos habitusa is segíti elkerülni, aki teljes léleknyugalommal viselkedik ovis elefántként az iskolai porcelánboltban – emiatt ovisoknak is rendkívül szórakoztató olvasmány ez a mese, sőt, meg merem kockáztatni, hogy inkább nagycsoportosoknál robbanhat nagyot Szörny sulikalandja, mint valódi iskolásoknál. Szörny színeváltozásai kapcsán magától merül fel az érzelmek kérdése, ami legalább annyira tudatos döntés lehetett a szerző-alkotó Anna Llenastól, mint az, hogy részletgazdag illusztrációk helyett bájos kollázstechnikával tegye még színesebbé a könyvét: minden egyszerű forma és vonás mögött érezni lehet a művészi hátteret. Még egy ominózus mosdójelenet közben is.
És ha mindez nem lenne elég, a színszörny-könyvek magyar házigazdái, a LabiKIDS kiadó még egy ingyenesen letölthető foglalkoztatót is közzétettek a honlapjukon – nem reklám, én is az előbb töltöttem le 🙂 Szóval elő a színes ceruzákkal, szörnyen jó mókának ígérkezik!
Egy csipet Anglia, nyuszival
Őszintén szeretném tudni, kinek jutott eszébe először, hogy nyulakkal jelenítsen meg egy-egy gyerektörténetet. Valami azt súgja, brit illető lehetett – már ha csak Beatrix Potter és Lewis Carroll hagyatékából indulok ki – de a hunokból is kinézem, hogy nyuszimesékkel altatgatták dedjeiket a pusztában, annyi kétfülű gyerekkönyv született már magyarul is. Mindazonáltal (ne kövezzetek meg), ha választanom kéne egy örök kedvencet, mégis egy brit nyúlmeséhez húzna a szívem: Harry Horse Kisnyuszi suliba megy könyve ugyanis hajszálpontosan idézi meg a régi angol képeskönyvek világát, olyannyira, hogy ha A. A. Milne eredeti Micimackója egyik pillanatban átcammogna az egyik oldalon, meg sem lepődnék.
No de vissza az iskolakezdéshez: Kisnyuszi első napja kissé kevésbé sikerül zökkenőmentesre, mint a színszörnyes mesében, magával hozza ugyanis falovacskáját, Karcsikót (!), akivel aztán mindenfajta kalamajkába keverednek. Karcsikó ugrabugrál meseolvasás közben, fejest ugrik a sütitésztába, hogy mindenkit összefröcsköljön, a délutáni séta során pedig annyit nézelődik, hogy lemaradnak az osztály többi részétől Kisnyuszival. Végül azonban minden jóra fordul, és Kisnyuszi magától mondja nagyvonalúan a szüleinek lefekvés előtt, hogy másnap már nem viszi magával lovacskáját – ami, egyébként, szintén tökéletes példája a moralitás minél finomabb jelenlétének a mesében. Mert persze, szülőként látjuk, hogy Karcsikót hibáztatni minden rossz döntésért mennyire igazságtalan (ugyanakkor életszerű) dolog Kisnyuszitól. De ezt persze Kisnyuszi is tudja. Nem kell még háromszor az orra alá dörgülnünk.
(Egy kis gyakorlati tudnivaló erről a Kisnyuszi-meséről: már nem kapható újonnan, ám használtan itt-ott fellelhető, a minap Rókaúréknál is láttam, szóval legyetek résen! Hátha szerencsétek lesz!)
Napom egy svéd oviban
És akkor íme, a két külföldi példa, amik nyelvismeret nélkül is rengeteget adhatnak: itt van elsőnek ez a Dagen (“A nap”) lapozó, ami egy svéd ovis napját mutatja be. A kontextus végett elárulom, itt fenn északon az ovi és a bölcsi intézménye mára egybeolvadt: másfél éves koruk körül kerülnek be a totyogók és hatévesen kezdik a korábban említett “ovis osztály”-t az iskolában, így ez a művészi lapozó inkább szól a két-három évesek élményeiről, mint a nagycsoportosok napi kalandjairól. (Amire amúgy sem tudok jobbat-menőbbet-viccesebbet ajánlani, mint Szabó Borbála Ló csoport-sorozata.)
No de: ha valaha érdekelt titeket, hogyan is néz ki egy svéd ovis élete, ennél pontosabb képet nem is kaphatnátok róla. Sok időt töltenek a szabadban, esznek, maszatolnak, veszekednek, pelust cserélnek, kezet mosnak, locspocsolnak, végül pedig a szüleik nyakába ugranak. Ha jól sejtem, kilencven százalékos átfedést vélne felfedezni ezzel bármelyik magyar szülő is, emiatt is ajánlom bárkinek, akinek bölcsit vagy ovit kezd a gyerkőce – és persze az egészen egyedülálló illusztrációk miatt, amelyek színükben-formákban messziről elkerülik a pasztörizált, pasztellárnyalatú babakönyvek esztétikumát, helyette egészen sajátos vonásokkal és színekkel jelenítik meg a nap történéseit. Több ilyen babakönyvet szeretnék látni magyarul is: amely sok-sok család mindennapi valóságát mutatja be, tündöklés és becézgetés helyett markáns, életszagú karakterekkel.
Mindenki másképp csinálja
Bár itt valamivel több szöveget találunk, mint a Dagen lapozóban, mindennemű nyelvtudás nélkül is tökéletesen élvezhető Pom kalandozása: a részletgazdag illusztrációkban pont annyi humor és báj található, amit kortól-nemzetiségtől függetlenül (szinte) mindenki megért. A mackós osztályban például egy szőke kislány is csatlakozik az iskolai ebédhez, akiről magunk dönthetjük el, Alíz Csodaországból vagy az angol Goldilocks megtestesítője – a kisfarkasok könyvtározása közben pedig Piroskát és a három kismalacot is kiszúrhatjuk a könyvmolykodó ordasok közt. Dubuc zseniálisan ülteti át a mindenkori iskolás élményeket az állatosztályok nyelvére: elvesztik a villájukat, nem értik a könyvet, fociznak az udvaron és kérdezgetik a tanító néniket-bácsikat, mint saját gyerkőceink. Igazán átvehetnénk mi is néhány dolgot tőlük – ki ne akarna répafölddé alakítani az iskola tetőjét? A hétalvó lajhárosztályba pedig, szerintem, szülőként is bármikor beiratkozhatnánk…
Végül pedig íme, a másik véglet: egy (szintén) külföldi könyv az iskolakezdésről, ami aprólékos, böngészgetős oldalpárokon mutatja be, hogyan tanulnak a különböző osztályok. Marianne Dubuc könyveiből több is megjelent magyarul (legtöbben talán a Búvóhelyek-lapozókról és a Spuri Gyuri-sorozatról ismerjük fel jellegzetes stílusát), ezt a hatalmas méretű, már-már böngészőnek is tekinthető képeskönyvét, amit svédül Vi går till skolannak (“Megyünk iskolába!”) fordítottak, sajnos még nem láttam otthon. Pedig érdemes lenne: Pom, az ovis kismanó egy év múlva kezdi az iskolát, de már nem bír tovább várni, szeretné saját maga felfedezni, hogyan telnek iskolás barátai napjai. Úgyhogy sorra járja őket, az egérosztálytól a sünökig, a békáktól a mókusokig mindenkihez elnéz, hogy kiderüljön, ki mit csinál.
Ez a bejegyzés eredetileg az új Substack-oldalamon jelent meg! Kövess be ott, mert akkor emailen érkezik hozzád majd minden hasonló bejegyzés, ollé!