Kezeket fel: kinek lett még idén elsős a gyereke?
Mert nekem határozottan igen! Azazhogy nem, nem is elsős, hanem – jó svéd szokás szerint – NULLADIKOS lett Cucu lánykám úgy bő egy hónapja (konkrétan “ovis évfolyam”-nak hívják őket, annyira aranyos), úgyhogy már egész nyáron arról beszéltünk, milyen szuper lesz majd suliba járni, miket fognak csinálni ott, és igen, kaphat egy új hátizsákot az alkalomra, jó, oké, lehet rózsaszín is, mostazegyszer.
Szóval emiatt is, meg a hőn szeretett Kicsi Mimi-sorozat miatt is vagyunk különösen oda ezért a mesekönyvért! Pont azelőtt jelent meg, hogy Budapestre utaztunk, és a Naphegy kiadó nagyon kedvesen küldött nekünk egy példányt recenzióra: jelentem, mindkettőnknek befészkelte magát a szívünkbe Cucuval, neki azért, mert 1) “nagyos”, azaz kevesebb kép és több szöveg található benne, illetve 2) sok-sok tipikus elsős feladat merül fel: kacsacsőr, gyöngybetűk és társaik, amiket a kis hölgy aztán mind rögtön ki akar próbálni, mert akkora kuriózum neki az összes. (Úgy tűnik, egy magyar általános iskola és egy svéd Montessori nulladik évfolyam kellően távol áll egymástól ahhoz, hogy minden hűdehajde egzotikusnak tűnjék a másik oldalról!)
Nekem pedig az az igazság, hogy hatalmas nosztalgiázásra ad okot ez a mese. Nemcsak a fent emlegetett iskolai példák, hanem az egyébként felsorolt élmények miatt: Mimi például szemüveget kap az egyik fejezetben, amit én is általános iskolában nyertem el magamnak, meg különórákkal ismerkedik, amikből én szintén mindig jól álltam, de van benne ottalvós buli is, meg áció-káció-vakáció, szóval egy szó mint száz, ettől (az én életemben) igazán generációs mesévé nőtte ki magát ez a Mimi-könyv!
(Egyébként ti is szoktatok nosztalgiázni az iskolás évekről? Pláne így szeptemberben? Vagy ez csak egyéni furcsaság a lelkecskémben?)
Szóval nagyon szépen köszönjük a Naphegy kiadónak ezt a mesét, és ha nálatok is van iskoláskorú csemete, jó szívvel ajánlom – ebben a kissé terhelt évkezdésben még akár extrán jól is jöhet!
