Annyit beszélek itt a két nagyobbik lurkó olvasási szokásairól, hogy úgy gondoltam, lassanként Samut is felemlegetném egy nyalintás erejéig – hiszen az én kis négyhónapos fiúbabám szintén „olvas” a maga cuki módján!

Csak épp nem képeskönyveket, hanem ezeket a hiperszuper kontrasztos kártyákat, amiket a Tikka Játék Andijától kaptunk ajándékba még augusztusban 🙂

Maguk a kártyák egyébként a Wee Gallery Art Card-sorozatának az állatos kiadásához tartoznak: környezetbarát anyagból készült, már-már (baba)dizájntermékek, amikben a legjobb persze nem az, hogy gyönyörűek, hanem hogy hosszú percekig tényleg lekötik Sámuel uraságot!

(Ami – jelenleg – nem kis teljesítmény, az uraság ugyanis fogzik, emiatt pedig a jókedve kissé illékonyabb a szokásosnál. Hogy mást ne mondjak.)

Szóval ha bármelyikőtök épp azon törné a fejét, mivel kösse le majdnem-újszülöttjét, ezt mindenképp ajánlani tudom – ahogyan a nagytesók meséskönyveit is, merthogy egyébként, amikor épp a másik szobában hagyjuk ezeket a kártyákat, és lusták vagyunk elmenni értük, egy Pettson és Findusz-könyv vagy egy böngésző is megteszi azért 🙂

De én akkor is imádom ezeket a kártyákat! Sőt, titkon remélem, hogy Samu nem rágcsálja meg őket túlzottan, hátha utána ki tudom majd rakni őket a falra, mint mementót a babahónapokról – hogy mindig eszembe jusson, milyen is volt, amikor kisbabánk ilyen fejeket vágott „csakúgyból”:

Szóval mégegyszer köszönjük Andinak és a Tikka Játéknak ezt a szuper ajándékot! Ti pedig áruljátok el, ha van bármi csodatippetek fogzásra, mert bevallom, nekem három gyerek után sincs még elég a tarsolyomban… 😀