Harry Potter - MinaLima Edition 2020

Negyedéve megvan, de még mindig félve nyúlok hozzá. A gyerkőcök csak velem vagy Bazsival nyithatják ki, a(z általuk is elérhető) polcra pedig, khm, ma mertem kirakni.

Ez itt, kérem, minden bookstagrammer Szent Grálja: a Harry Potter és a Bölcsek Köve MinaLima-kiadása.

Ha égne a ház, és Cucuék már kinn lennének, ezt és a kedvence bögrémet hoznám magammal. Csak szólok.

Az egész úgy kezdődött, hogy kaptam egy GYÖNYÖRŰ Pán Péter-kötetet. Annyira szép volt, hogy muszáj volt kikeresnem, kik is alkották: Miraphora Mina és Eduardo Lima, azaz a MinaLima stúdió alapítói, akik a Harry Potter-filmek grafikai varázsvilágát alkotják idestova 20 éve.

2015-ben kezdtek abba a fantasztikus HarperCollins könyvsorozatba, aminek a saját Pán Péterem is része – tavaly pedig végre-valahára visszakanyarodtak mindannyiunk kedvenc szemüveges varázslójához, és „újraalkották” a Potter-sorozat első részét. Vagyis ezt, amit itt láthattok.

A különlegessége ennek a kiadásnak – mondjuk a korábban bemutatott, másképp-de-szintén gyönyörű Jim Kay-verzióhoz képest – az interakció, vagyis az olyan illusztrált betétek, amelyek ki- és be- és összehajtogathatóak 😍

Ennél közelebb például már csak akkor juthatunk egy roxforti levélhez, ha méregdrágán megvesszük magunknak MinaLimáéktól – de kedvencem még az Abszol út kihajtogatós lappárja, meg a könyv végén található 3D-s sakktábla is!

Ha egyetlen dolgot kéne mondanom, ami kissé kevésbé tetszik, az az illusztrációk stílusa lenne: egy cseppet harsányabbak, mint amit magamtól képzelnék Harry világába. (Merthogy nem ugyanazt a képi nyelvet beszéli ez a könyv, mint a filmsorozat, még ha van is egy-két hasonlóság 😉)

De ez a grafika színvonalán semmit nem változtat, a szerethetőségen pláne – nekem, bevallom, igazi kincsem lett ez a csudakönyv Harryékről (pedig van már egy pár!), és alig várom, hogy ezt is átörökíthesssem a Cucu-Benu-Samu generációra…

Az lesz aztán az igazi „Csíny letudva!” 🙃

Könyv: Harry Potter and the Philosopher’s Stone, J.K. Rowling, MinaLima, 2020.
Korosztály: iskolástól dédszülőig

Ezt a könyvet Bazsi férjemtől kaptam a szülinapomra, nem reklám, csak imádat 🙂