Ez itt Vitéz.

Vitéz, a bárány.

Egy hete költözött hozzánk, és azóta alaposan körbejárta a lakást, felfedezte magának a többi játékunkat, sőt, azt is megtudtuk róla, hogy el tud számolni húszig (talán már tovább is?), ha felnő, dicső lovag szeretne lenni, és minden vágya egy fakard.

Benu és Vitéz hétmérföldes jóbarátok lettek ezen a héten. És szerencsé(nk)re Vitéz nem egyedül jött ám hozzánk -– hanem magával hozta Lellét, Lénárdot, és egy halom kedves ismerőst.

Vitézéket ugyanis Nóra és Gyuri küldték nekünk, a debaba KRAFT mögött álló hiperkreatív házaspár – Nórával Instagramon ismerkedtünk össze nemrég, és úgy gondolták, összekészítenek egy csudapakkot az én három könyvfalómnak, hátha örülnének neki…

…És így legyen ötösük a lottón, ugyanis Cucuék odavannak minden(ki)ért, én pedig azóta a lakás minden pontjáról összeszedek egy marokpárnát vagy noteszt (a bújtatókról nem is beszélve), dehát ennyi baj legyen 🙂

Cucu nagyleányom előtt mostanság nagyot nyílik a világ. Egyre jobban ismeri a betűket, ír, olvas, figyel mindenhova és állandóan – meg sem lepődtem, hogy elsőként ezeket az „üzenő”-ket ragadta ki a pakkból, rögtön rájuk is írva szép ákombákomokkal a saját nevét és a tesóiét.

Aztán Cucu is, Benu is a bújtatókkal kezdett foglalatoskodni, és jelentem, a bújtatós fonalak szép színűek is, csúszósak is, vagyis tökéletesen megfelelnek a feladatnak 🙂 És még a család legifjabb tagja is beléjük szeretett (nyilván csak gondos szülői felügyelet mellett, hápperszehogy):

A gyönyörű (és kellemes tapintású!) noteszokkal is sokat ismerkedett a két nagyobbik gyerkőc – miután jól kiveszekedték magukat azon, melyik kié legyen (#ofkorsz), mindketten belefogtak az alkotásba:

De amik a legnagyobbat szóltak Cucunál és Benunál, azok tényleg a marokpárnák. Ez a két gyerkőc sosem volt nagyon babás vagy plüssös (amit, úgy egyébként, tőlem örökölnek ?), időről időre előkapnak valami puha szőrmókot, de sosem köti le őket sokáig – Vitéz bárány és Lelle nyuszi viszont áttörték ezt a gátat, és (legalábbis egyelőre) mindennap megszorongatják őket, emlegetik, keresik, ölelik újdonsült barátaikat.

Szerintem a dolog nyitja abban rejlik, hogy ezek a marokpárnák kicsik, szépek, színesek (de nem hivalkodóan!), leginkább pedig: mindegyiknek személyisége van, amivel könnyű azonosulni. Cucu szemei hatalmasra kerekedtek, amikor elmondtam neki, hogy Lelle nyuszi is szereti a könyveket, Benu karácsony körül ugyanúgy fakardra vágyott, mint Vitéz, Samu pedig…

Na jó, Samu egyelőre inkább kóstolgatja Lénárdot, mint játszik vele, de ami késik, nem múlik 🙂

Apropó! Samu még kapott egy hiperszuper polár takarót is (szintén Lénárd macis mintával), amit azóta is használunk az itthoni alvásokhoz – még nem volt ilyen polár-féle babatakarónk soha, csak sima pamut, ezért most még óvatosan bánok vele, nem akarom, hogy gyorsan kikopjon, mint Cucuék első polár pulcsijai. Mindenesetre Samu nagyon szeret rajta-benne-alatta lenni, szóval ezt is nagyon-nagyon köszönjük! <3

(Mellesleg meg íme a bizonyíték, hogy még a harmadik gyereknél is derülnek ki meglepetések :D)

ÉS AKKOR MOST JÖJJÖN A TORTÁRA A CSERESZNYE!

Mivel tényleg, őszintén, remekül beváltak nálunk ezek a szuperségek (és úgy gondolom, nem leszünk ezzel egyedül), így arra gondoltunk Nóráékkal, hogy egy hiper-exkluzív kuponkóddal készülnénk nektek, amivel az összes debaba KRAFT termékre 30% kedvezményt kaphattok 2021 január 19-24. között! ? Használjátok ki, szerintem tényleg megéri, szülinapra-névnapra-farsangra, vagy akár már most elrakhatjátok húsvétra is!

Íme a kuponkód:
bukkancs2021

Használjátok egészséggel! 🙂 Most megyek összeszedni Lellét és Vitézt – hallom őket valahol a lakásban randalírozni, az egyik rászabadult Cucu könyveire, a másik meg Benu ágyában hadakozik a szunnyadó Lénárddal és néhány álommanóval…


Ezeket a termékeket mind ajándékba kaptuk a debaba KRAFT-tól – ezúton is hálásan köszönjük őket!