Hogyan neveljünk könyvfalót?

Két és fél nyelven olvas, lassan, de bátran.

Most fejeztük be élete első “fejezetes” könyvét, amit napról napra vettünk elő esténként, egy egész hétig.

A hangosmesékért is odavan, ma a régi Lúdas Matyi-rádiójátékot hallgatta, múlt héten a Hunchback of Notre Dame-ot (fent van Spotifyon a Disney-film narrációja, csak szólok!).

Amikor olvasok neki, kéri, hogy mutassam, hol tartok éppen, mert követni akarja a szemével.

…Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy az elmúlt néhány év alatt Cucuból tényleg egy kicsi könyvfaló lett. De hogyan is?

(Vigyázat, a következő lista nyomokban humort is tartalmazhat!)

Szóval íme, ez itt a hipertitkos módszerünk! 😀 Remélem, legalább annyira szórakoztató, mint informatív – ha úgy gondoljátok, valahol súlyosan letértem az olvasóvá nevelés útjáról, írjátok meg kommentben, de azt is ám, ha jót derültetek ezen a könyvfaló-magyarázón! Hátha azért jól jön egyszer 🙂

Figyeljünk a genetikára!
Tavaly meghívta Cucut az egyik ovis barátnője zsúrba. (Éljenek a pre-kovid idők!) Már jó néhány perce beszélgettem a többi szülővel, amikor benéztem a gyerekszobába, és láttam, hogy a leánykám teljes léleknyugalommal begubózott egy székbe, és ott “olvassa” a házigazda meséit.

Abban a pillanatban hollywoodi időutazást tettem fejben, és felrémlett a sok-sok alkalom, amikor a szomszédunk meggyfájában csücsültem órákon át egy könyvvel, vagy amikor egy éve nem látott angliai barátnőmmel beszélgetés helyett olvastunk, vagy amikor a Harry Potter első két kötetét egy szuszra olvastam el nyolcadikosként… Nemcsak a szemszínünket örökölhetik ezek a csemeték, nnya.

A jó példa ragadós
Van egy frappáns kis amerikai kifejezés: “nature vs. nurture”, azaz “születésből kontra nevelésből fakadóan”. Ha az előbbi okfejtés a “születés”-re vonatkozik, azaz mit örökölt a génjeiben a kis könyvfalóm, akkor ez meg a képlet másik oldala: mit lát rólunk Bazsival, mit-hogyan-merre olvasunk.

És mielőtt bárki azt gondolná, állandóan egy jó regényben van az orrunk, elárulom, hogy – legalábbis szerintem – NEM az olvasáson van itt a hangsúly, hanem az ahhoz való viszonyunkról. Merthogy háromgyerekes dolgozó anyaként vajmi kevés időm van egy laza kis Marquezbe mélyülni – de lelassítok, ha elmegyünk egy könyvesbolt előtt, együtt lapozzuk át a kincsként őrzött MinaLima köteteimet, mindig egy halom magazinnal térek vissza Ferihegyről, akkor is, ha az előző adag ott porosodik az újságtartón. Járunk könyvtárba, nézelődni. Megdícsérem, amikor kibetűzik valamit. Alma, fája, satöbbi.

Olvassunk tejesdobozokat!
Az őszi szünet alatt idén Cucu iskolájában olvasós kihvást tartottak. Egy héten keresztül válogathattak 10 olvasós feladat közül, amelyek a “klasszik”-féléktől (Vedd elő a kedvenc könyvedet! Olvass el egy újságcikket!) a kevésbé megszokottakig (Keresd ki és olvasd el a kedvenc dalszöveged! Nézz meg feliratosan egy filmet! Olvasd el egy tejesdoboz hátulját!) terjedtek.

Szülőként ÉS gyerekkönyv-rajongóként is imádtam ezt a kihívást (ami, egyébként, szuperjól tükrözi a svédek olvasáshoz való hozzáállását: bármi, csak könyv legyen), mert az OLVASÁS állt a fókuszban, és nem egy rég eldöntött IRODALMI KÁNON átadása. Ahogyan enni is jólesik néha egy hamburgert vagy bonbont, úgy olvasni is lehet gyereklapot, dalszöveget, vagy akár filmes feliratot is néha, nemcsak minőségi gyerekirodalmat. Legyen az bármilyen jó.

Vesszenek a képernyők!
Tavalyelőtt, az ovis karácsonyi ünnepségen Cucu egyik “fröken”-je odajött hozzám es megdicsérte a leányt, mondván, úgy tud koncentrálni, mint kevés másik gyerek. Hálásan fogadtam a dicséretet, tovább beszélgettünk, és egy idő után kiderült, hogy nincs otthon tévénk, tabletünk, és a telefonjainkon sincsenek játékok. A hölgynek elkerekedtek a szemei, és annyit mondott, akkor talán ezért is tud Cucu ennyire összpontosítani, hiszen az átlag (svéd) gyerek már egyéves korátúl digizik, az ovisok többségének már saját iPadje is van otthon.

…Na most, egy percig sem mondom, hogy iktassuk ki a képernyőket az életünkből egészen, mert attól többet olvasnak majd a gyerkőcök. (Se nem tartom reálisnak, hogy bárki ezt csinálja, se nem szerencsés egy rohamosan digitalizálódó világba felkészületlenül ereszteni az aprónépet, IMHO.) De erős korlátok erősen jót tehetnek, mi legalábbis ezt tapasztaljuk: van egy projektorunk, amivel péntek délután nézhetnek egy filmet vagy sorozatot, és néha-néha egyet hétvégén, de ennyi. Ezen kívül velünk együtt nézhetnek videókat a telefonunkon vagy laptopunkon, illetve a gyöngyözéshez Cucu onnan nézi a sablonokat. Persze, minden család más és más – de nálunk ez, egyelőre, működik.

Hagyd, hogy utálja!
Ismeritek ezeket a műanyag, vasalós gyöngyöket? Cucu még az oviban kapott rájuk, és (bár nagyon utálom, hogy műanyagból vannak :/ ) végülis jó készségfejlesztők, ezért vettünk neki egy kis készletet, hadd alkosson kedvére. Van, hogy napokig nem néz rá egy könyvre (az esti mesén kívül), és ha felajánlom, hogy olvassunk együtt, úgy ráz le, mint egy tinédzser.

Sok-sok-sok idő elteltével rájöttem, ilyenkor hagynom kell, ha nincs kedve, hát nincs, kicsiként sem kapott rá azonnal a mesékre (egészen a legelső Kippkopp-könyvünkig, de ezt majd máskor mondom el), ám ha kifutja magát a gyöngyözési mánia, visszatér majd a könyveihez, szereti őket, csak néha másba is beleszeret kicsit. Ezzel, azt hiszem, mindannyian tudunk empatizálni 😉 Szóval nem erőltetni, hagyni, kibírni, kivárni, aztán örülni, összebújni, olvasni. Ez egy eléggé tuti recept nálunk.


Látjátok, milyen egyszerű? 😀

Természetesen nem ez az egyetlen módja a könyvfaló-nevelésnek, lehet, hogy nálatok teljesen máshogy megy ez – én mindig szívesen fogadom a tippeket, úgyhogy írjátok meg kommentben, nálatok mi működik, mi nem, úgy talán rálelünk egyszer a tökéletes módszerre közösen! Ötletelés in-dul!

Posztszkript: Bazsi férjem rámszólt, hogy ne felejtsem el a mindennapos esti meséinket sem felemlegetni, mire én mondtam, hogy dehát a Bukkancsról van szó, itt mindenki tudja, hogy az esti meséink szentek, sérthetetlenek, szuperjók! De akkor a tisztázás végett – meg ha valaki ismeretlenül kóricált volna ide a digi-dzsungelből – igen, mindennap “estimesézünk” Cucu kétéves kora óta, az is hatalmasat lódít ám a könyvfaláson. Mégszéphogy.

Hozzászólok

(Az ímélcímed nem lesz nyilvános.)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .